Az OVD-Info jogvédő csoport szerint legkevesebb 5021 embert vettek őrizetbe többtucatnyi városban.
A kutya gazdája büntetést kaphat, amiért nem megfelelően szállította az állatot.
A Telex megszerezte a háziorvosoknak küldött tájékoztató levelet.
A köztársasági elnök takarékoskodott, közben szépen törlesztette 2019-ben felvett 45 milliós hitelét is. Devizaszámláján euró mellett dollárt is tart.
Kezdetben éjszaka kemény fagyok várhatók, - 12 fokig is lehűlhet a levegő, de már kedden melegedni kezd az idő.
A péniszmentő akcióban végül egy kalapács és egy csapszegvágó játszotta a főszerepet.
Julija Navalnaja részt vett egy férje kiszabadításáért rendezett demonstráción vasárnap.
Az elmúlt hetekben tüdőgyulladásos volt, a múlt héten lett pozitív a koronavírus-tesztje.
A lánya közölte a hírt, bejegyzése szerint a hős veteránt, aki több millió fontot gyűjtött a brit egészségügynek, kórházban ápolják, Boris Johnson miniszterelnök is üzent neki.
Íme egy szubjektív, nem minden utcakövet megörökítő, de minden utcából mégis valami lényegeset megmutató debreceni fotósorozat.
Ha valaki inkább más elfoglaltságot talál, csak hogy ne kelljen a partnerével lennie, intő jel arra, hogy egészségtelen a kapcsolat.
A csoport nemcsak dokumentumokat, de dollárt és eurót is hamisított.
A brit bulvársajtó szerint nagyfokú tiszteletlenség lenne a hercegné részéről, ha nem venne részt többek közt a királynő születésnapján sem.
Rendőrök vetettek véget a korlátozások elleni tüntetésnek. Megfenyegették Müller Cecíliát. Obama újra Magyarországról beszélt.
Az már nem derült ki, hogy mennyivel kevesebb.
A háziorvosok olthatnak majd vele.