A tervek szerint az űreszköz több kilométer hosszú lenne.
Egy sérültje van a hármas balesetnek.
Az amerikai tőzsdék kisebb pluszban fejezték be a napot tegnap, főleg a ciklikus részvények teljesítettek jól, mint amilyenek a sétahajós vagy utazásszervezéssel kapcsolatos cégek. Az ázsiai...
Chipgyártót vásárolnak, fejlesztenek – több mint 200 milliárd dollár értékben.
Több rabot súlyosan bántalmaztak, idősebb foglyokat pedig a földön húztak végig egy iráni börtönben az őrök. A felvételeket egy iráni csoport juttatta el a Szabad Európának,...
Összesen 240-en érkeztek Ferihegyre, onnan szállítják őket át Röszkére és Tompára.
Samu, a kiselefánt és Rezső, a tapírgyerek után az ország legkisebb vörös pandájának is online szavazással segítettek nevet találni a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
Felszámolta a BRFK speciális nyomozócsoportja a 21 tagú bűnszervezetet.
A mögöttünk álló hónapokban alaposan nekiment a kínai piacfelügyelet és a kommunista párt a hazai tech-óriásoknak, újabb és újabb szabályozások, törvénymódosítások, tervek és szankciók láttak napvilágot...
A nő felháborodott ezen, a kamerák előtt el is sírta magát.
Egészen pontosan egy szennyvízaknát, szagos csövekkel.
A koordináció erősítéséről állapodtak meg.
Keretet hirdetett Marco Rossi szövetségi kapitány.
Egy friss felmérés szerint nem zavarja a fővárosi tömegközlekedőket, de még az autósokat se nagyon a fővárosi közlekedés helyzete. Pedig elég brutális dugók vannak Budapesten, és...
Egy német bíróság ma elutasította az Északi Áramlat-2 mentesítését az EU harmadik energiacsomagjának kötelezettségei alól, amely a gázpiaci liberalizációval kapcsolatos. A döntés tovább késleltetheti a gázszállítás...
Gyümölcslevet vagy energiaitalt is kapnak ajándékba azok, akik beoltatják magukat.
A tálibok kedden jelentették be, hogy az afgán állampolgárokat nem engedik be a reptérre.
A dél-koreai cég célja, hogy világelső legyen a chipgyártásban és hogy a koronavírus elleni védőoltás gyártásában is fontos szerepet játsszon.
Samu, a kiselefánt és Rezső, a tapírgyerek után az ország legkisebb vörös pandájának is online szavazással segítettek nevet találni a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
A forint hetek óta erősödő trendben van és a Magyar Nemzeti Bank keddi döntései további lendületet adtak neki, így 2,5 havi csúcsra ért a szerdai kereskedésben...