Magyar György, az előválasztást lebonyolító Civil Választási Bizottság elnöke kifejezetten arra biztat mindenkit, hogy minél több jelölt indulásában vegyen részt.
Észak-Korea állítása szerint a koronavírus-járvány nem jelent meg az országban, mégis a világ legsúlyosabb korlátozásaival reagáltak – hivatalosan csak a veszélyre.
Ez az éghajlatváltozás miatt fokozódó szárazság és hőhullámok oldalán még nagyobb forrósághoz vezethet, aminek a városlakók isszák meg a levét.
Ezenkívül azt is bejelentette, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan előrehozzák a családtámogatások kifizetését, oltási kampányt is szerveznek az általános és középiskolás diákok számára.
Ezenkívül azt is bejelentette, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan előrehozzák a családtámogatások kifizetését, oltási kampányt is szerveznek az általános- és középiskolás diákok számára.
32 egyéni választókerületben is szerveznek vitákat.
Arra a hírre reagáltak, hogy kiderült, Demeter 2022-ben a Jobbikban folytatná.
A cég vezérigazgatója a Twitteren azt írta, felelősségüknek érzik, hogy cselekedjenek.
Jevhenyij Jenyin ukrán külügyminiszter-helyettes számolt be a bizarr esetről, ami nagyon úgy tűnik, hogy meg sem történt.
A cég vezérigazgatója a Twitteren azt írta, felelősségüknek érzik, hogy cselekedjenek.
László és családja sajátos helyzetbe került tavaly tavasszal: várandós felesége a lezárásokkor Vietnámban ragadt, azóta beutazni nem lehet, a kiutazás pedig rettentő nehézkes, pláne egy újszülöttel.
Az új fertőzöttek és a halálozások száma is stagnált az utóbbi napokban.
Az ausztrál miniszterelnök szerint a helyzet megjósolhatatlan maradt az afgán főváros repülőterén.
A megtorlás elől kimenekített személyek státusza eltérő lehet, az idegenrendészeti eljárástól függ.
A Városliget formabontó gombaépületének hármas tagolása is jól látszik már.
Mi a bajusz? Ki az a bajuszkirály? Létezik magyar férfi bajusz nélkül? És bajusz magyar nélkül? Körbejártuk a bajuszt a 12. Kunsági Bajuszfesztiválon.
A múlt heti hatalmas esőzések után több helyen is leszakadt a zsilip a Trump által csak erősnek, gyönyörűnek és áthatolhatatlannak titulált falnál.
Ebben a körzetben a legkiélezettebb a konfliktus az előválasztáson. Tóth Csabának két óra alatt meglett a 400 ajánlása. Fekete-Győr András szerint a szocialista politikusnak adatbázisai vannak,...
Az új készítményt márciusban kezdték el tesztelni az Egyesült Államokban, de a vizsgálatok befejező fázisaihoz nagyobb számú beteg kell.
A hatvanas-hetvenes években a keleti blokk országaiban alig volt egy-két tévécsatorna, ezért kuriózumnak számítottak a hirdetések, amelyeket alig vártak a nézők. De nem ez volt a...